Kötegyáni Polgárőrség


1993. évben alakult, és 2000-ben újjá szerveződött. Közhasznú tevékenységet folytató civil szervezet. Jelenleg 140 tagja van. Az ifjúság bűnmegelőzésre nevelése érdekében három évben Nemzetközi Polgárőr Tábort szerveztek a településen, melynek igen nagy sikere volt (2008. óta nem tudták megvalósítani a tábort, anyagi okok miatt)

 

 

Feladataink közzé tartoznak:

külterületi szolgálatok fokozott végrehajtása (Kötegyán közigazgatási-területének külterületi részén, 12 tanya található, hangsúlyozva a fő feladatot az államhatár figyelését, összhangban a határőrizeti kirendeltség munkatársaival közösen, a szezonális lopások visszaszorítása, természet és környezet védelmi feladatok ellátása)
 

„egy iskola egy polgárőr”, az intézmény vezetőjével napi kapcsolat, jelen vagyunk az iskolán kívül-belül, 2014. májusban a polgárőrség fel lett kérve népszerűsítésre, bűnmegelőzésre, drog providencia előadás megtartására (a szakmai anyagokban az együttműködő partnerek mindenben segítenek a felkérésünkre)

 

egyedül élő idős személyek biztonságérzetének növelése (a médiákon és a hírcsatornákon keresztül tapasztaljuk, hogy pár száz forintért egyre agresszívabb cselekményeknek vannak kitéve e személyek) nálunk ezek jelenségek a megelőzésből adódóan ismeretlenek
 

a településen az önkormányzat és más civil szervezetek rendezvényeinek biztosítása az együtt működő partnerekkel közösen (egyesületi szinten)

 

kiemelt figyelemmel hajtjuk végre a feladatunkat a postával kötött együttműködési megállapodás alapján

 

a településen egyetlen nemzeti dohánybolt nyílt melyre nyitva tartás időben szinte folyamatosan figyelünk

 

az együttműködő partnerekkel közös szolgálat ellátására is van lehetőség, mivel a kapott támogatásból a közterületi szolgálatot ellátó polgárőrök az új típusú láthatósági mellénnyel 50%-ban el lettek látva, de már a baseball sapkára nem tellett, így azok pótlását is szeretnénk mielőbb megoldani

 

az egyesületen belül önkéntes tűzoltó csoport munkájának további segítése, árvíz, belvíz, katasztrófavédelmi helyzet, tűzgyújtási tilalom időszakának ellenőrzése

 

Cím: 5725 Kötegyán, Kossuth utca 33.  

Elnök: Tímár József



Kapcsolódó dokumentumok:
Nemzetközi konferencia Budapesten


Felhasználónév:
Jelszó: